2016. április 24., vasárnap

Ifjúsági istentisztelet Gerendkeresztúron

Ma délután négy fiatallal vettünk részt a közeli gyülekezetben megszervezett ifjúsági istentiszteleten. Kitűnő hangulatúra sikeredett ez az áprilisi találkozó, melyen régi ismerősünk, az udvarfalvi Reménység együttes buzdított Istent dicsőítő éneklésre, majd Veress Róbert gernyeszegi lelkipásztor igehirdetése hangzott el a Mk 4,35-41 alapján. Csoportos munka, játék, vidám beszélgetések következtek, s végül az elmaradhatatlan szeretetvendégség. Kevesen voltunk, de sokat tanultunk :-) Már várjuk a következő alkalmat, amely május végén Magyarbükkösön lesz.





Jussatok még előbbre az Istennek tetsző életmódban

Ünnepi hangulat, imádság, bátor, vidám bizonyságtétel, énekszó, intés a lélekben való növekedésre. Röviden így jellemezhető a mai istentiszteleti alkalom, amelynek kiemelkedő része volt az első éves konfirmandusok kikérdezése. Öröm volt őket látni és hallani, s még nagyobb öröm lesz, ha lelki növekedésük útján sohasem fognak megtorpanni, ellustulni, megijedni, hanem mind közelebb és közelebb kerülnek Jézus Krisztushoz, akinek a hangját ma is tisztán hallhatták. Isten kegyelme legyen velük és az őket közösségébe fogadó gyülekezettel.


2016. április 23., szombat

Presbiteri konferencia Kutyfalván

A kutyfalvi gyülekezet szervezésében ma sor került az Alsó-Maros menti körzet tavaszi presbiteri konferenciájára.
Császár Béla magyarózdi lelkipásztor igehirdetése után, a templomból a közeli kultúrotthonba sétáltak át a részvevők, itt hangzott el Közmunkától a misszióig címmel Kelemen János, a balatonszárszói Soli Deo Gloria Központ munkatársának előadása, amely világos, tiszta üzenetet szólaltatott meg arról, hogy miként fonódhat egybe a gyülekezetben végzett sokféle közmunka, és az elmaradhatatlan missziós szolgálat. Személyes, olykor-olykor bizonyságtételszerű hangvételével az előadás megnyerte, a téma továbbgondolására késztette a jelenlévőket, ami a kiscsoportos beszélgetések során nyilvánvalóvá is lett.
Végül buzgó kutyfalvi közmunkázók és önkéntesek ízletes töltött káposztájának illata lengte be a helyiséget - testi táplálék gyanánt a missziós munkára elhívottak számára.
A konferencián Nagy János főgondnok, Szabó Pál gondnok, Ambrus Győző, Aszalos Lajos, Dudás Sándor, Fekete János, Halmágyi József, Henter Ferenc, Varga István, Varga István (Péteré) presbiterek, valamint Czirmay Csaba Levente lelkipásztor képviselte gyülekezetünket.
Istené legyen a dicsőség.

Fotó: Konc Róbert

2016. április 22., péntek

Lelkésztovábbképző

A többrendeltetésű Gyülekezeti Központ április 18-22 között egy lelkésztovábbképző tanfolyamnak adott otthont. A tíz lelkészből álló csoport kis létszámúnak bizonyult ugyan, de ez egyáltalán nem vált a képzés hátrányára, ugyanis az egyes témákat mélyrehatóan, alaposan meg lehetett beszélni. A Timóteus Vezetőképző az Országos Lelkésztovábbképző Testület jóváhagyásával zajlott Marosludason, szervezői, illetve vezetői Kali Szabolcs Barna (Ludastelep) és Kali Tünde Zsófia (Mezőméhes) voltak, részt vettek: Faragó István (Désakna), Kovács-Szabadi Levente (Petrilla), Kovács-Szabadi Tünde (Lupény), Nagy Zsolt Zsigmond (Szövérd), Nyíri Hunor Zoltán (Gogán), Urbán Rudolf (Magyarbükkös), Zsargó János (Vajdahunyad) és Czirmay Csaba Levente (Marosludas). Isten áldása legyen mind a szervezők, mind a résztvevők életén és további gyülekezeti szolgálatán.



2016. április 15., péntek

Fotók az esperesi vizitációról

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik időt szakítottak és részt vettek a vizitációs alkalom záró eseményein: az istentiszteleten, majd a szeretetvendégségen. Kiemelkedő volt az énekkar szolgálata, a konfirmandusok és gyermekek bizonyságtétele - Istené legyen a dicsőség érte. Köszönjük az önkéntes adományokat, az ízletes süteményeket, édességet, a szervezői munkát és mindenféle támogató és bátorító jóindulatot. Isten gazdag áldása kísérje a gyülekezet tagjainak életét.

Az alábbi képre kattintva a nap további eseményeiről kaphatunk ízelítőt.


2016. április 11., hétfő

Esperesi vizitáció Marosludason

Csütörtökön, április 14-én gyülekezetünkbe látogat a Marosi Református Egyházmegye Vizitációs Bizottsága. Lőrincz János esperes úr irányításával vizsgálat alá kerül az egyházközségünk lelki és anyagi élete, missziós tevékenysége és hivatali ügyvitele. A vizsgálat eredményéről beszámoló hangzik el a délután 6 órakor kezdődő istentiszteleten, amelyre szeretettel várjuk a gyülekezet minden tagját.

Az istentisztelet után szeretetvendégségre marasztalunk minden jelen lévő gyülekezeti tagot, gyermekeket, ifjakat, felnőtteket egyaránt, melynek során kötetlen beszélgetésre is sort lehet keríteni a bizottság tagjaival.