2024. március 1., péntek

Világimanap 2024

Kérlek tehát titeket... viseljétek el egymást szeretettel. (Efézus 4,1-7)
A közkedvelt világimanapi rendezvényen a Palesztinában élő keresztyén nők hangja jutott el hozzánk, akik az idézett igével hangsúlyozták a szeretetteljes, békés együttlét fontosságát. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az igében ajánlott "viselet" tartós divat legyen köztünk, s így folytassuk a ma mondott imádságot a világ minden szegletében élő testvéreinkért.
Az alábbi beszédes képekkel pedig köszönet mindenkinek, aki valamilyen formában részese volt a mai eseménynek.
Adományainkkal a palesztin LIFEGATE BEIT JALA és a sepsiszentgyörgyi IRGALMAS SAMARITÁNUS fogyatékkal élő szervezeteket támogattuk.
Istené legyen a dicsőség!







2023. október 1., vasárnap

Október 1. Idősek vasárnapján a szépkorúakat köszöntöttünk, tiszteletükre a nőszövetség tagjai ünnepséget, szeretetvendégséget szerveztek.





2023. augusztus 26., szombat

Augusztus 21-25. Az esztendő egyik legmozgalmasabb hete már évek óta az, amikor gyermekekkel, és velük együtt örvendező, rájuk figyelő felnőttekkel telik meg a templom és környéke. Ezt nevezzük közismerten Vakációs Bibliahétnek. A 2023-as „kiadás” is áldásokban gazdag, eseménydús pillanatokat ajándékozott szervezőknek, résztvevőknek egyaránt. Köszönetet mondunk mindennemű támogatásért, szervezésért, lebonyolításért, Isten áldása kísérje a továbbiakban is ezt a tevékenységet.







2023. július 24., hétfő

Keresztyén közösségépítő lelki gyerektábor

 

Július 17-21 között zajlott az idei gyerektábor, ami olyan gyülekezeti tevékenység, amelyre rányomta bélyegét a világjárvány. Három év szünet után viszont ugyanolyan lendülettel kapcsolódtak be a gyerekek, összesen 38-an, mint azelőtt. A program a szülők, illetve a Magyar Kormány támogatásával valósult meg, a Magyarói Református Egyházközség táborozásra alkalmas, Nimród Házában. Jelen voltak az önkéntes kísérők, szervezők is, szállításról az önkormányzat gondoskodott, mindnyájuknak ezúttal is köszönjük a segítségét.

 












2022. február 26., szombat

IMA A BÉKÉÉRT

Imádkozni hívjuk testvéreinket!

Csatlakozzunk az ökumenikus békeimához! 

2022. március 2. 18:00 óra

református templom



Égi szent béke jöjj, vár e dúlt világ,

Bontsd ki már szárnyadat, várunk rég, terád.

Tűnjön el földünkről gyűlölet és harc,

Boldogan ragyogjon minden emberarc!

Félelem éjében égi fénysugár,

Győztesen tölj elő, béke, jöjj el már!

Béke, jöjj el már!